Egy furcsa lény és egy beteljesült álom

Nyugalmas éjszakámon, épp amikor a legszebb álmomat álmodtam, amely annyit jelent, hogy van egy hörcsögöm, egy különös lény rázott fel. Füle legalább egy méter hosszú, szeme, akár egy varangyosbékáé, lába, mint egy dinoszauruszláb.
Olyanféle nyelven beszélt, mint egy mezopotámiai. Dobókockával borított tortát kínált nekem. Akkorát sikítottam, hogy anya is felébredt, de már késő volt. Éppen amikor anya a szobám ajtaja elé ért, a lény magával ragadott, s én az ölében majdnem megfulladtam, úgy szorított.
Mikor a lény világába értem, aminek neve "Van, Volt, Lesz: Örökre", majdnem nekimentem annak a nagy toronynak, ami az elrabolt királykisasszonyné volt. Ez a királykisasszonyné nem volt más, mint a lény férje, mert úgy tudjátok meg, hogy itt a fiúk voltak a lányok, és fordítva.
Kender-ruha volt mindenkin, és be nem állt a szájuk. De nehogy azt higgyétek, hogy értettem, amit összehordtak! Dehogyis! Én csak arra kellettem, hogy bográcsost főzzenek belőlem. Az a kis gülüszemű akárki már hozta is a hozzávalókat: naspolyát, tojást, mazsolát, meg egy olajos valamit. Hát ezért kellett engem a legszebb álmomból felkölteni?!
De hogy el ne feledjem mondani, a "fiúk" (és ezalatt lányt értek) szépen aludtak. Bezzeg őket nem költik fel a legszebb álmukból! És még csak most kezdődik a kaland! Merthogy az a nyavalyás bogrács akkora volt, mint egy úszómedence, s azt mind teletöltötték vízzel, aztán meg öt tonnányi mazsolát, naspolyát és olajos valamit tettek bele, s én csak ennyit tudtam kinyögni:
- Vigyetek haza!- s érdekes módon, értették, amit mondtam.
- Nem akarsz a díszvendégünk lenni? - kérdezte valamelyik a sok közül.
- De akkor miért dobtatok bele a bográcsosba?
- Mert még izgalmasabb úszóversenyt szeretnénk rendezni, mint tavaly, és ez a sok minden, ami benne van, azok az akadályok.
Megadták a STARTot, egy zöld zászló meglengetésével. Nem tudom, mi lett volna velem, mert a sok lény között elvesztettem az egyensúlyomat, és elmerültem. Az a szörny, aki elhozott, észrevette, hogy nem vagyok a többiek között, és utánam ugrott.
- Kákámigtá márionál ferestra de Capriccio! Olálá fátr onna be lénnene!
Nem értettem, mit hablatyolt össze, de már majdnem vége lett fiatal életemnek, úgyhogy nem is nagyon törődtem vele. Egyszer csak éreztem, hogy a saját ágyamban fekszem. "A szörny hazavitt!"- gondoltam. És jól is gondoltam, mert mielőtt eltűnt volna, ezt mondta:
- Háláhulá, mikkiróni, telecsiniká! Teremto ik pentro one csuka!
Motoszkálást hallottam. A szörny eltűnt, így nem volt mitől félnem, hát, bekukkantottam az ágyam alá.
- Nem hiszem el! - kiáltottam. Egy igazi hörcsög! - s már rohantam is a konyhába, hogy hozzak neki egy kis répát.
Ha te is szörnnyel találkoznál éjjel, álmodj arról, ami a legnagyobb vágyad!

Andrásy Nóra, IV. A osztály

Hörcsögmese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hörcsög. Szürke volt és a Pöckölő névre hallgatott.
Egy Julcsi nevű kislány volt a gazdája, aki nagyon ügyesen gondját viselte.
Egy napon mégis megszökött a huncut kis állat. Egyenesen a virágoskert felé tartott, ahol elég nagy kalandban volt része. A rózsabokor tövében lustálkodott Jancsi, a kandúr. Pöckölő úgy megijedt, hogy mozdulni sem mert. Jancsi olyan mélyen aludt, hogy észre sem vette a kis állatot, aki indulni akart, de hirtelen egy kutya jelent meg előtte. Az aranyos kis házőrző eb játszani akart az eltévedt hörcsöggel. Maci (így hívták a kutyát), kedves vakkantásokkal csalogatta játszani. Örömében körülugrálta Pöckölőt, aki továbbra is mozdulatlanul figyelte, hogy mi történik körülötte.
Ebben a pillanatban megjelent Julcsi, a kis gazdi. Rögtön felkapta és megnyugtatta a remegő kis állatot. Megetette, megitatta és azóta jobban odafigyel arra, hogy a házikó ajtaja jól be legyen zárva.
Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána.

Varga Nóra-Franciska, Step by step III.osztály

Vendégül láttam kedvenc mesehősömet

Vendégségbe hívtam kedvenc mesehősömet, a Csillagszemű juhászt. Levelet küldtem neki, amiben ez állt:

    Kedves Csillagszemű juhász! Szeretnélek meghívni hozzám holnap két órára. Sok szeretettel várlak!

    Jó barátnőd, Győrfi Krisztina

Tehát ma, két órakor kell megérkeznie... Ennek tiszteletére átrendeztem a házat úgy, hogy hagyományos legyen, ahogy a juhászok szeretik. Ding!Dong!
- Biztosan ő az! Korábban jött! -mondtam.
Kinyitottam az ajtót, köszöntem , ő úgyszintén.
- Ülj le!
A Csillagszemű juhász megcsodálta a házam, mert nem látott még ilyen szép házat. Aztán ittunk egy finom erdei gyümölcsteát.
- Csillagszemű juhász, furulyálj nekem úgy, ahogyan a mesében furulyáltál!
- Jól van! -mondta, és elkezdett furulyálni.
Olyan jó, nyugtató volt az ének , hogy majdnem elaludtam, de nem unalomból, hanem nyugalomból. Miután megittuk a teát megkértem, hogy meséljen legújabb kalandjairól. A nap végén el kellett búcsúznunk.
Gyönyörű napom volt a Csillagszemű juhásszal, remélem lesz még ilyen napom.

Győrfi Krisztina, IV. A osztály

Vendégül láttam a hideg lábú manót

Egy szép nyári napon a barátnőmmel játszottam. Azt képzeltük el, hogy az ókori világban vagyunk és egy háború tört ki. Épp amikor a legérdekesebb rész volt,láttunk egy férfit. Nagyon furcsa volt! El is mondom, hogy hogyan nézett ki: szőke haja volt, két nagy szeme, egy kis szája, nagy füle, két nagy keze és két nagy lába. A nyakán egy vastag sál, a kezén kesztyű, fején sapka, lábán csizma és rajta egy nagy, télikabát.
- Bocsánat, hogy zavarom, körülbelül 35 fok van, szerintem le kellene vesse ezt a vastag kabátot, másképp rosszul lesz a melegtől! - mondtam én neki.
- Meleg? Itt meleg van? Biztos nektek van melegetek, mert szaladgáltatok, de én majdnem megfagyok!-felelte a férfi.
- Bácsikám, jöjjön csak velünk, megkínáljuk egy jó meleg teával. Úgy meg fog melegedni tőle, hogy azonnal leveti ezt a télikabátot.
-A teát elfogadom, de felmelegedni biztos nem fogok, mert én nem egy közönséges ember, hanem egy hideg lábú manó vagyok. Elcsodálkoztam, és megkérdeztem tőle:
-Te igazán egy hideg lábú manó vagy? Sokat olvastam rólatok, és mindig akartam veletek találkozni. Nagyon sok mindent szeretnék kérdezni tőled, de hogy ne veszíts az idődből, csak két dolgot kérdezek. Ti hol éltek? És hogyhogy eljöttél hozzánk?
- Igazán sokat olvastál rólunk? Mi a Manófalu határánál lakunk és egy jó barátom, Pereputty manó azt mondta, hogy nálatok olyan szép a táj és érdemes eljönni ide. Rá hallgattam és eljöttem. Igaza volt Pereputty manónak, érdemes volt eljönni.
Bevittem a teát. Miközben iszogattuk, a barátnőm megkérdezte a hideg lábú manótól:
- Hideg lábú manó, te mindig ilyen fázós voltál? Még akkor is amikor gyerek voltál?
- Ó, dehogy! Én is olyan gyerek voltam, mint ti, csak egy kicsit csintalanabb. Télen-nyáron mezítláb szaladgáltam. Egy nap, amikor a barátaimmal játszottam, egy öreg nénit pillantottunk meg, aki egy padon ült. Nagyon furcsán volt felöltözve! Habár kint nagyon meleg volt, ő még vastagabb ruhákat viselt, mint én. A barátaimmal csúfolni kezdtük, és kinevettük a nénit. Ő csak ült és hallgatott. Mikor végül megelégelte a csúfolódást, ránk szólt:
- Én öreg és beteg vagyok már, miért csúfolódtok, azt gondoljátok, hogy ti nem juttok az én sorsomra?
Egyszerre csend lett. Már nem csúfolta a nénit senki, mindenki elgondolkozott. Az öreg néni mellett megjelent egy lány, aki haragosan nézett ránk.
- Én egy tündér vagyok, aki az öregekre vigyáz. Azért, mert csúfolódtatok, meg lesztek büntetve. A büntetés pedig az lesz, hogy öregségetekre ti is olyan fagyosak lesztek, mint ez a néni. Nem fogjátok érezni a meleget. Télen-nyáron télikabátban fogtok járni.
- Ezért vagyok én ilyen fagyos és nem érzem a meleget. Ti mindig becsüljétek meg az öregeket, nehogy úgy járjatok, mint én. - mondta a hideg lábú manó és egy könnycsepp csordult ki a szeméből.
- Ne búsulj, hideg lábú manó! Mi mindig a barátaid maradunk. - vigasztaltam én.
- Köszönöm szépen, gyerekek! Én is számítok rátok, és ahányszor alkalmam lesz, meg foglak látogatni benneteket. Sziasztok!

Pricop Annamária, IV. B osztály