SZIPORKA

A BARTÓK BÉLA ELMÉLETI LÍCEUM ELEMI OSZTÁLYOS DIÁKJAINAK LAPJA

Nyomtatott változat:

15. szám

2013. OKTÓBER

ARANYTOLL MESEÍRÓ VERSENY

A legrosszabb őszi nap

Egyszer, egy késő őszi reggelen egy keskeny vízesés mellett sétáltam, amely mentén hatalmas kátyúk díszelegtek. Annyira nagyok voltak, hogy még én magam is belepottyantam egyikbe, pedig vigyázva szoktam járni. Már lemenőben volt a nap, mikorára ki tudtam mászni. Örültem, hogy szerencsésen kint vagyok, de azért gyorsan felszaladtam a malomtoronyba, hogy sorsoljuk ki, mikor temetik be a kátyúkat. Azon az estén nagyon szeles volt az idő. Odaálltam a malom lapátjaihoz, meg is kapaszkodtam bennük, de azok a lapátok úgy elvittek, hogy csak kiabálni volt időm:
- Jaj! Segítség!
Egyszerre csak valami nagyon fejbevert, és elájultam. Arra ébredtem, hogy egy hableány mellettem ruhát mos.
Egy varjú kopogtatta meg a fejem, s azt mondta:
- Ébredj fel! - és leöntött egy pohár vízzel.
Ezzel felébredtem, hazamentem és megígértem apukámnak, hogy többé nem megyek a malomtoronyba. Hátha nem lesz ilyen rossz napom.

Pál Zoltán László, Step by step IV. osztály

Az érdekes kirándulás

Egyszer Varjú barátommal, egy szeles erdőben sétáltunk. Ahogy sétáltunk, észrevettem a távolban egy malmot, ami előtt akkora kátyúk voltak, hogy még egy elefánt is belefért volna. Szóltam is Varjúnak, hogy nézzük meg belülről a malmot. Indultunk volna, de a barátom futóhomokba lépett. Nem vette észre, és elsüllyedt. Sokat sírtam utána, de hiába, a rívástól nem került elő. Így egyedül kellett folytassam a kirándulást.
Mentem-mendegéltem, amíg egy keskeny hídhoz értem, ami egy fantasztikus, nagy vízesés felett lógott. Úgyis már későre járt, úgy döntöttem, hogy lefekszem. Korán reggel ébredtem. Kimostam a ruhám, megreggeliztem és próbáltam átmenni a hídon. Át is mentem, és rögtön bele is estem egy óriási kátyúba, de szerencsém volt, hogy magammal vittem a dunaugró papucsomat. Egy térdhajlítással kiugrottam a kátyúból, és a malom ajtaja így szólt:
- Gyere be!-és kinyílt az ajtó.
A toronyhoz egy magas csigalépcső vezetett. Nagy nehezen felmentem és előttem egy kis asztalka állt, ami azt mondta:
- Ebből a sorsoló kalapból, ami rajtam van, húzz ki egy cetlit, és amit a legjobban szeretnél, azt fogja írni rajta.
Kihúztam egy papirkát és az állt rajta: "Kiszabadítom Varjút a mélyből!" Ott is volt mellettem. Hazamentünk, és mindent elmeséltem Varjúnak.
Remélem mindenkinek tetszett a mesém.

Stan Lilla Alíz, Step by step IV. osztály

FOGALMAZÁS-PARÁDÉ

Régi idők iskolája

Egy nap az én nagytatám elmesélte nekem, hogy milyen volt az ő korában az iskola. Hát egészen más volt, mondhatnám!
Egy osztályterem volt, ahol 50-60 gyerek együtt tanult. Hét osztályt kellett elvégezni zsúfolt körülmények között. Vajon hogyan fértek el? Nemcsak padokban ültek, hanem a magukkal hozott sámlikon, fejőszéken. Tanszerek, tankönyvek alig voltak. Palatáblára írtak a gyerekek. Egy tanító volt, aki szigorúan bánt a gyerekekkel. Gyakoriak voltak a nyaklevesek és a pálcaütések. Még szombaton is volt tanítás. Télen, amikor nagy hidegek voltak, vaskályhánál melegedtek. Uzsonnára zsíros kenyeret vittek az iskolába.
Nem volt sok meleg ruhájuk és sokat hiányoztak betegség miatt. Nem volt autóbusz és a gyerekek három-négy kilométert is gyalogoltak az iskoláig. Volt gyerek, aki az ötödik osztálytól inasnak tanult.
Most, hogy megtudtam milyen körülmények között tanult az én nagytatám, jobban meg tudom becsülni a mai iskolát.

Szatmári-Philips Karola, Step by step IV. osztály

A figyelmetlen kisfiú

Régen történt, egy fagyos téli reggelen. Puha, fehér hótakaró borította be a tájat.
Palkó, kihasználva, hogy szülei nem voltak otthon, kiment korcsolyázni a közeli tóra. Útja éppen egy figyelmeztető tábla mellett vitt el, amin ez állt: "Tilos korcsolyázni!", de a fütyörésző Palkó észre sem vette. Kis idő elteltével megjelentek Palkó barátai is.
- Szia, Palkó! Gyere le a jégről, nem láttad a figyelmeztető táblát? - kiabálták a gyermekek.
- Nem tűnik veszélyesnek! - válaszolt Palkó, és bátran a tó közepe felé siklott.
Abban a pillanatban "reccs!" betört a jég, és Palkó a vízbe esett.
- Segítség, hideg a víz, mentsetek meg! - kiabálta Palkó kétségbeesetten.
Két gyermek hazaszaladt, hogy segítséget kérjen, a többiek pedig Palkót bíztatták, hogy tartson ki, amíg megérkeznek a felnőttek. Pár pillanat múlva két gyermek édesapja jelent meg, egyikük egy létrát tartott a hóna alatt. Lélegzetvisszafojtva figyelték a gyermekek a mentés pillanatait. Az egyik felnőtt óvatosan csúsztatta a jégen a létrát Palkó felé, majd bíztatni kezdték, hogy fogja meg és próbáljon felkapaszkodni. A kisfiúnak volt annyi ereje, hogy megtegye, amire a felnőttek kérték. Végül sikerült a létrába kapaszkodó gyermeket kihúzni a vízből.
- Köszönöm, hogy megmentettetek!- mondta Palkó dideregve.
Mondanom sem kell, hogy Palkó szülei mit éreztek, mikor hazatérve megtudták, mi történt.
Nem győztek hálálkodni gyermekük épségéért a gyermekeknek és szüleiknek. Egy biztos, azóta Palkó nagyon óvatos és sokkal körültekintőbb.

Milos Annamária, III. osztály

Jótett helyébe jót várj!

Egy ember elment vadászni. Egyszer talált egy nyulat, le akarta lőni. A nyúl megszólalt:
- Ne lőj le! Jótett helyébe jót várj!
- Hát jól van. - mondta a vadász, s azzal tovább ballagott. Egyszer talált egy rókát, őt is le akarta lőni, de a róka így szólt:
- Ne lőj le! Jótett helyébe jót várj!
- Hát jól van. - mondta a vadász, s azzal tovább ballagott. Egyszer talált két galambot, le akarta őket lőni. Azok is mondják:
- Ne lőj le minket! Jótett helyébe jót várj!
- Hát jól van. - mondta a vadász, s tovább ballagott. Lassacskán kezdett esteledni, hát hazament. Másnap reggel azt hallotta, hogy a király lányát elrabolták az ördögök, és aki visszahozza, az megkapja feleségül a királyleányt és a fél királyságot.
Gondolt egyet a vadász, s elment szerencsét próbálni. Egyszer csak ott termett a két galamb, s azt mondták:
- Megkímélted az életünk, ezért most elviszünk ahova kívánod.
- Vigyetek el az ördög kastélyába!
Azzal ott is termettek. Mindjárt jött a róka, s azt mondta:
- Megkímélted az életem, ezért én adok neked egy kardot, ha csak mondod neki ,,hipe-hopá’’, mindenkit elver, akit csak akarsz.
Megköszönte a vadász, és továbbment. Egyszer találkozik az ördögökkel, s mondja hipe-hopá, s a kard úgy elverte az ördögöket, úgy szaladtak el, hogy a lábuk sem érte a földet. Mikor beér a kastélyba, a nyúl már várta, és így szólt hozzá: - Megkímélted az életem, ezért én adok neked egy kést, ami akármit elvág.
Megköszönte a vadász, s továbbment. Hirtelen megtalálta a királyleányt odaláncolva egy akkora oszlophoz, hogy a teteje sem látszott. A vadász elővette a kést, s elvágta a láncot. Amint kijutottak, akkora lakodalmat csaptak, hogy vége nem volt, talán még most is tart, ha meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána.

Szász Dávid, III. osztály

Tyúkanyó "csibéi"

Tyúkanyó három hete ült nagy türelemmel hat tojáson. Alig várta azt a napot, mikor csibéit két szárnyával magához ölelheti.
Egyszer csak elérkezett a várva várt pillanat. Kikeltek a csibék, meg is száradtak tyúkanyó meleg tollai alatt.
Másnap már az első sétára indultak. Tyúkanyó ment elöl, háta mögött szép sorban a kiscsibék.
- Csip, csip, csip! - mondták kórusban.
- Háp, háp, háp! - szólalt meg egyszer egy kis hang.
- Ejnye, ez már igazán furcsa teremtés! - fordult meg tyúkanyó szemügyre véve az utolsó "csibét".
Éppen egy tó mellett haladtak el, amikor a "kiscsibe" belegázolt a vízbe. Tyúkanyó kétségbeesett kotkodácsolásba kezdett. Szerencsére arra úszott egy kacsamama kiskacsáival és barátságosan közeledett a kis jövevény felé. Pár perc elteltével a kacsacsalád boldogan úszkált a vízen.
Tyúkanyó pedig örült, hogy a kiskacsa megtalálta igazi családját.

Milos Annamária, III. osztály