SZIPORKA


A BARTÓK BÉLA ELMÉLETI LÍCEUM ELEMI OSZTÁLYOS DIÁKJAINAK LAPJA


Nyomtatott változat:

13. szám

pdf icon

2012. OKTÓBER

Aranytoll meseíró verseny.
Megadott szavak: tó, bölcs, utazik, paprika, csokis, visszhangzik, kincs, száraz, izzad, tojás.
A mesének az írója is szereplője kellett legyen.

ARANYTOLL MESEÍRÓ VERSENY

A kíváncsi nyúl

Volt egyszer egy kíváncsi nyúl. Ez a nyúl száraz, korhadt ágakon aludt éjjelenként. Reggel a nap szikrázó sugarai keltették fel.
Egyszer történt, hogy egy óriási erdőben sétált és talált egy piros paprikát, meg egy kerek tojást, de nem tudta, hogy mik azok.
Felvette és hazavitte őket. Másnap egy füves réten talált egy barna csokoládét. Nem tudta, mi az, így hát megfogta. Igen ám, de a csokoládé egy kicsit megolvadt a nap szikrázó sugaraitól, és amikor megfogta, csokis lett tőle a keze. Nagyon megijedt. Leejtette a kezéből és elfutott. Meg akarta tudni, hogy mi az a két dolog, amit tegnap talált. Elhatározta, hogy elutazik hozzám, a Bölcshöz. Úgy is tett.
Útközben látott egy szép tavat. "De szép tó!" -gondolta magában. Aztán elért egy nagy bejáratú barlanghoz. Amikor bekiáltott, csak úgy visszhangzott. "De visszhangzik ez a barlang!" -gondolta, és ment tovább.
Végre elérkezett hozzám.
Láttam mennyire izzadt (mert ez a nyuszi hamar izzad), hát adtam neki egy fehér, bársonyos törölközőt. Megkérdezte tőlem:
- Milyen dolgok ezek?
- Ezek valódi kincsek! (mert varázsdolgok voltak). Ha valaki megeszi őket, az bölccsé válik.-válaszoltam én.
A nyuszi hazament, és megette a tojást meg a paprikát. Igazam volt. A nyuszi ezentúl nem volt kíváncsi, mert mindent tudott.

Orosz Katalin, Step by step IV. osztály

A bölcs tojás és a száraz paprika

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két jó barát. Az egyik a bölcs tojás volt, a másik pedig a száraz paprika. Egy nap elhatározták, hogy elmennek világot látni.
Felvették a tarisznyájukat és már indultak is. Mentek, mentek, mendegéltek, mígcsak meg nem láttak engem, a nyuszit. Amint megláttak, odaszaladtak hozzám, de amikor megláttam, hogy az a paprika milyen száraz, rögtön elfutottam. A bölcs tojás azt mondta, hogyha segítek nekik, akkor teljesíti egy kívánságomat. Ahogy meghallottam, hogy teljesíti egy kívánságomat, azonnal visszaszaladtam, persze a tojás azt akarta tudni, hogy merre menjenek ahhoz, hogy eljussanak egy érdekes helyre. Én azt ajánlottam nekik, hogy menjenek a Kincses Bolygóra, mert ott sok kincs van és legalább kiszépíthetik magukat. A tojás és a paprika egyetértettek velem. Na, és utána jött az a rész, amit én vártam, a kívánságom. Én egy csokis tortát kértem. A tojás rögtön elővarázsolt egy csokis tortát. Kiderült, hogy nem is varázsolta, hanem a tarisznyájából szedte elő nagyon gyorsan, amit én észre sem vettem. Azóta nevezem a tojást bölcs tojásnak.
A bölcs tojás és a száraz paprika tovább eredtek, amerre én mondtam. Mentek, mentek, ameddig oda nem értek egy tóhoz. Leültek a tó szélére, ittak belőle pár kortyot, de rögtön mentek is tovább, mert már nagyon várták, hogy odaérjenek a Kincses Bolygóhoz. Miközben mennek, megpillantanak egy embert, aki utazik. Az arca csupa izzadt. Megkérdezték, hogy ő hova megy. A bölcs tojás azt mondta neki, hogy ők is oda mennek, menjenek együtt. Együtt mentek tovább. Mentek, mentek míg csak meg nem pillantották a Kincses Bolygót. A paprika annyira megörült, hogy még jobban elszáradt. Amikor beértek a Kincses Bolygóra, minden hang visszhangzott. A bölcs tojás felvett egy aranyat, de amikor felvette az aranyat, egy csúnya basa jött be, és azt mondta nekik, hogyha nem mennek el azonnal, akkor elátkozza őket. A bölcs tojás úgy kiszaladt, hogy még a lába sem érte a földet, de a paprika és az ember se volt lassú. Úgy szaladtak, hogy még engem, a nyuszit, is utolértek.
Azóta a paprika és a tojás ugyanolyan csúnyák.

Szabó Abigél, Step by step IV. osztály

FOGALMAZÁS-PARÁDÉ

Hogyan lesz a búzából kenyér?

Egy nap tanítás után hazafelé vitt a busz. Miután leszálltam a buszról, léptem volna le a zebrára, de megállított a jelzőlámpa piros fénye. Ahogy várakoztam, befordult a zebrára egy nagy teherautó s egy kátyú miatt nagyot zökkent. Ebben a pillanatban kicsapódott a hátulsó ajtó, és pár szem magocska kiesett az útra. Mivel épp a zebra mellé estek, azt gondoltam, hogy felmarkolok belőlük, de mire átértem, meggondoltam magam, már nyújtottam a karomat, hogy eldobjam a magokat, azonban egy hang rám kiáltott:
-Ne dobj el minket, te kislány, mert mi adunk neked kenyeret!
-Jaj, ki hinne nektek, ti apró magocskák!
-Mi vagyunk a búzamagok, útban voltunk a termőföldek felé.
-Mit keresnétek ti azokon a földeken?
-Ősszel, a felszántott, elboronált földekbe vetnek minket, idővel kihajtunk, télire a hótakaró megvéd a fagytól. Tavasszal újra elkezdünk növekedni, szárba szökkenünk, s mire köztünk megjelennek a piros pipacsok és a kék búzavirágok mi is virágzunk, a mi virágunk a kalász. Testvérek vagyunk, mert egy kalászban fejlődtünk. Nyárra aranysárgává érünk, az aratógépek levágnak és kicsépelnek minket. A traktorok elszállítanak raktárakba vagy egyenesen a malmokba. A malomban lisztté őrölnek, így utazunk tovább a pékségekbe. Ott vízzel és élesztővel kenyérmasszává gyúrnak minket. Kis pihenés után a kemencékben ropogósra sütnek. Frissen így kerülünk a gyerekek és minden ember asztalára.
Már éppen egy dióskalács képe lebegett a szemem előtt, amikor zutty, felébredtem.
Most vettem észre, hogy a buszon vagyok és a táskámból egy kiflivég kacsingat felém. Eszembe jutott, hogy anyu cukros nudlival vár otthon. Az is lisztből készül, akárcsak a többi péksütemény és krémes tészta a világon.

Stan Lilla Alíz, Step by step III. osztály

Őszanyó

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egyszer egy kislány. Annak a kislánynak Dóra volt a neve. Eltelt a nyár, és beköszöntött az ősz. Őszanyó megjött és befestette a fák leveleit sárgára, pirosra, barnára és narancssárgára.
Dórának az ősz volt a kedvenc évszaka. Elköltöztek a fecskék, gólyák és lehullottak a falevelek. Ősz idején Dóra nagyon jól érezte magát és szaladgált a hulló levelek között.
Egyik nap, amikor felkelt, érezte, hogy hideg van és begyújtott a kályhába, hogy ne fázzon meg. Miután begyújtott és bemelegedett már nem fázhatott meg. Nagyon örült, és az ablakon kitekintve csodálta a természetet!

Floca Larissa Rusalina, III. osztály

Támogatók:

Oktatásért közalapítvány logo Bethlen Gabor alap logo Integratio alapítvány logo Temes megyei Romaniai Magyar Pedagogusok Szovetsege