SZIPORKA

A BARTÓK BÉLA ELMÉLETI LÍCEUM ELEMI OSZTÁLYOS DIÁKJAINAK LAPJA

Nyomtatott változat:

14. szám

2013. JÚNIUS

FOGALMAZÁSOK

Az erdei állatok

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl, aki elindult sétálni. Találkozott a farkassal. A farkas megkérdezte :
- Hová, merre, te nyuszi ?
- Megyek sétálni . – felelte a nyúl.
- Veled megyek, hogy megvédjelek.
Így mentek, mendegéltek tovább, amíg egyszer csak találkoztak egy mókussal.
- Hová mentek, barátaim? –kérdezte a mókus.
- Megyünk sétálni. – felelte a farkas.
- Én is veletek megyek .
- Gyere, ha kedved tartja! –válaszolta a nyúl.
Így már hárman mentek tovább. Elhatározták, hogy házat építenek, és együtt maradnak. Egy tisztáson építettek egy házat és ott laktak. De egyik nap a farkas és a nyúl összeveszett. A farkas meg akarta enni a nyulat, de a mókus megdobálta makkal. A farkas hanyatt–homlok menekült. Azóta barát a nyúl a mókussal.
Vége volt, mese volt, aki nem hiszi, járjon utána!

Szász Botond, II. osztály

A kis mackó kalandjai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis játékmackó. Megunta, hogy a játékpolcon üldögélve várja, hogy a gazdája játsszon vele. Igazi mackóbarátokra vágyott.
Egy éjszaka, mikor kis gazdája elaludt, Micimackó, mert így hívták, kiszökött az ablakon.
Ment-mendegélt a sűrű erdőben. Félni kezdett, már bánta, hogy megszökött, amikor egy medvecsalád barlangjához ért. Bekopogott.
A medvecsalád befogadta. Boldogan élt velük, naphosszat hancúrozva a bocsokkal.
Egy idő után honvágya támadt. Egyre többet gondolt kis gazdájára. Egy napon így szólt:
- Bocsássatok meg, de mennem kell! A gazdám már biztosan aggódik.

Elbúcsúzott, és elindult hazafelé. Ez idő alatt kis gazdája már mindenütt kereste. Nagy volt az öröm, mikor megtalálta. Attól a naptól kezdve csak vele játszott.

Milos Annamária, II. osztály

Pistike és az eső

Pistike játszott az udvaron. Az édesanyja figyelmeztette őt, hogy jönni fog az eső:
- Gyere be, Pistike !
De Pistike nem ment be. Később cseperegni kezdett az eső. Ismét szólt az anyja :
- Gyere be, Pistike, mert mindjárt esni fog az eső !
De Pistike most sem ment be, hanem tovább játszott a labdával.
Kis idő múlva egy nagy villám szelte át az eget, aztán erősen dübörgött, és Pistike annyira megijedt, hogy sírni kezdett . Persze, mivel még az eső is esett, alaposan bőrig ázott, mire hazaért . Miközben az anyukája megnyugtatta és megtörölte, Pistike megígérte, hogy ezentúl szófogadó fiú lesz.

Szász Dávid, II. osztály

Az én kedvencem

Amivel a legjobban szeretek foglalkozni az az úszás. Vajon miért? Azért tetszik annyira, mert egészséges és az úszótáborok fantasztikusak! Sok-sok gyerek van ott, amit imádok. Számomra nagyon különleges, hogy idegen nyelven beszélünk, így gyakorolhatjuk. Már kétszer voltam edzőtáborban, amit Szerbiában rendeztek meg, Palancán, egy csodálatos kisvárosban. A medencéig az út négy kilométer, így néha nagyon elfáradtunk. Ha az idén az Országos Bajnokságon bejutok az első tizenkettő közé, akkor újra mehetek a táborba.
A tavaly ott volt velünk két kedves lány, Maria és Lavinia, akik sütöttek, főztek, takarítottak és játszottak is velünk. Már a versenyek reggelén, az utazás alatt azon jár az eszem, hogy délután vajon pancsolunk-e vagy élményfürdőzünk,vízicsúszdázunk?
Télen Szerbiában, Zomboron még óriási hókupacokon is csúszkáltunk. A rajtkőn állva azt remélem, hogy én leszek az első és javítok az időmön.
Jó a dobogó bármelyik fokára lépni, olyankor örömet érzek és meg vagyok elégedve magammal. Mikor a nyakamba akasztják az érmet, és kezet fognak velem, arra gondolok, hogy érdemes volt mindennap elmenni az edzésre.
Mindig abban reménykedem, hogy az osztálytársaimat is láthatom majd úszni, és együtt küzdünk a dobogó legmagasabb fokáért!

Stan Lilla Alíz, III. Sbs osztály

Az én kedvencem

Az én kedvencem a hörcsögöm, Picúr a neve, de Tücsinek is szólítom. Tavaly kaptam húsvétra. Szürke színű és van egy fekete csík a hátán. Nagyon szelíd és duci, mert szeret enni. Gomb szemei vannak, amivel úgy tud figyelni, hogy azt el sem lehet képzelni.
Nagyon nagy házat vettem neki a saját zsebpénzemből, mert szeretném, hogy minél jobban érezze magát, és azt is érezze, hogy mennyire szeretem őt. Ez a ház úgy néz ki, mint egy hörcsögpalota. Nagyon szeret benne aludni és nézelődni. Miután enni adok neki, akkor nagyon nagy a pofazacskója, mert oda raktározza el az ennivalót. Ilyenkor a legédesebb.
Azért szeretem őt, mert ha valami baj van, akkor odamegyek hozzá, kiveszem a házából, megsimogatom és a puha szőre megnyugtat.

Szabó Abigél, IV. Sbs osztály

Gyermekszemmel, állatbőrben

Egy feketerigó szerintem nagyon szép: csőre sárga, szemei feketék, lábai barnák. A hím fekete, a tojó barnás színű, a fiatalok az első vedlésig pettyezett mintájúak. Testhossza 24-25 cm, szárnyfessztávolsága 34-38 cm, súlya 80-120 g. Gyönyörű dala van. Én már hallottam is énekelni. A feketerigók legtöbbet hajnalban és alkonyatkor énekelnek, de nappal is sokat hallani őket. Néha még éjszaka is lehet hallani csodaszép trilláját, a kivilágított utakon, mert nagyvárosokban is előfordul. Én bizony városon lakom, és egy csomót láttam már. A parkokban is rengeteg van.
Mikor a parkban vagyok, biciklizem, görkorcsolyázom, vagy kint vagyok a friss levegőn itt-ott mindig látok egyegy feketerigót. Ilyenkor magamban mosolygok, mert a feketerigó a kedvenc madaram.
Olyan elővigyázatosan szokott lépkedni! S mikor már biztonságban érzi magát, olyankor szokott csak lépni, de gyorsan. A “kémlelést” is gyorsan végzi.
Én már fényképeztem feketerigót. Ilyenkor, megfigyelésem alapján jó volt úgy mennem, ahogy mentem: ahogy tudtam, úgy közelítettem meg, hogy ne vegyen észre, ígyhát úgy mentem feléje, hogy fák mögé bújtam, és hogy fényképezzek, csak akkor jöttem elő, amikor éreztem, hogy a feketerigó nyugodt és nem akar elrepülni. Láttam egyszer, hogy egy feketerigóra leselkedett egy macska. Én csak addig láttam míg lépett egyet-kettőt, aztán elrepült, mert meghallotta a macska neszét. Ez is bizonyítja, hogy milyen óvatos. A feketerigó nagyon jól hall, és szerintem akkor is van füle, ha nem is látszik.
Én úgy figyeltem meg, hogy a feketerigó tud ugrani és lépni is egyaránt. Mikor közeledtem hozzájuk, néha elrepültek, de volt olyan eset is, amikor nem repültek el. Amikor az a feketerigó, amelyet követtem, nem repült el, rájöttem, hogy éppen evett. Erre úgy jöttem rá, hogy mindig lebukott, élelem után kutatva. A feketerigók bogarakra és azok lárváira, pattanókra, cserebogarakra, lószúnyogokra, gilisztákra vadásznak, de a gyümölcsöket is nagyon szeretik. Még csak úgy láttam feketerigót enni, amikor gilisztát evett.
Azt olvastam, hogy a feketerigó Svédország nemzeti madara!
Észrevettem, hogy egy részük itt tölti a telet, ám más részük, mikor jön a zord tél, elrepül melegebb országokba, és azt is olvastam, hogy hova: a Földközi-tenger szigeteire és Olaszoszágba.
A feketerigó sík-, domb- és hegyvidéken is egyaránt gyakori faj, ezért szerintem sokan kedvelik éneke miatt is. Ágvillába, bokorra, tüskés cserjére építi gallyakból, fűszállakból álló, sárral összetapasztott, mély, csésze alakú fészkét. A hímek februárban foglalják el területüket. A hím énekével csalogatja a tojót, az idegen hímeket elüldözi. A feketerigó tojásai halványzöldesek, rozsdás és ibolyás szeplőzettel. A 4-5 tojáson 14 napig kotlik a tojó.
Két hét után a fiókák kiugrálnak a fészekből, a feketerigó pár még két hétig eteti a fiókákat, majd új fészekaljba kezdenek. Én még nem láttam fészket, se tojásokat, de szerintem még nem is keltek ki a fiókák, mert idén elég későn jött meg a tavasz.
Tavaly egyszer láttam, hogy a bokrok alatt egy egész feketerigócsalád megy libasorban: a feketerigó anya, a fiókák, a feketerigó apa.
A feketerigóknak hasznuk is van: néhány kártevőt megesznek. Amúgy szép a látványuk is: egy fekete pont a zöld füvön.
A mi tömbházunk környékén nagyon sok feketerigó van. Jólesik, hogy reggel és este halljuk csodaszép énekét. Mikor felkelünk, mikor lefekszünk.

Orosz Katalin, IV. Sbs osztály

A három jóbarát

Egyszer régen a kecske, a nyúl és a szamár igen jó barátságban éltek.
Egy nap, az útszélen, egy hatalmas káposztafejre találtak. Nagyon megörültek neki. Elkezdtek tanakodni, hogyan osszák el.
-Szerintem haza kellene vinnünk, mivel túl nagy! - mondta a nyuszi, és mohón bekapott egy ropogós káposztalevelet.
-Igazad van! - mondta a kecske, és letépett két levelet, majd jóízűen ropogtatni kezdte.
A szamár is helyeslően bólogatott, miközben falatozni kezdett.
Végül elhatározták, hogy a káposztafejet a szamár hátára téve viszik haza.
Igen ám, de addigra csak a káposzta torzsája maradt. Nagyon megharagudtak egymásra, jól össze is vesztek.
Így volt, igaz se volt, mese volt.

Milos Annamária, II.osztály